Sümegi vár

Sümegi Várstrong>6934 lakosú város a Keszthelyi-hegységtől északra. Sümeg és környéke korai időktől fogva lakott terület volt. Bronzkori sírok, kőbalták és egyéb eszközök, temetkezési urnák, valamint egy késő bronzkori település nyomai tanúskodnak minderről. A XIX. sz. végén egy katonai táborhelyet, római lakóházakat és egy háromhajós templom maradványait tárták fel.

A XIII. sz. derekán épült vár 200 évig volt püspöki székhely. A püspöki palotát Padányi-Bíró Márton püspök építtette 1748-55 között, barokk stílusban.
A ferences templom és kolostor szintén barokk stílusú (1653), akárcsak a római katolikus plébániatemplom 1757-ből, belsejében híres Maulbertsch-freskókkal.

Késő barokk stílusú a temetőkápolna (1816). Az Udvarbíróház XVII. századi, a Hertelendy-kúria XVIII. századi, barokk stílusú. Kisfaludy Sándor szülőháza ma emlékmúzeum, a költő és felesége, Szegedy Róza sírja a helyi temetőben áll. Ritka élmény a nyereg és lószerszám-történeti kiállítás.
A Várhegy és a Mogyorós-domb természetvédelmi terület. Lovaglás, kerékpározás, horgászat és vadászat, a szőlőhegyek között tett séták Sümeg körül egy csodálatos tájat tárnak látogatóink elé.

Szálláslehetőségek minden igénynek megfelelően találhatók, így vidéki jellegű panziók, a több kényelmet kedvelőknek a gyönyörű fekvésű Hotel Kapitány, de van camping is, ahol bungalókban lehet megszállni.
Ha helyi emléket kíván magával vinni, úgy ajánljuk a helyi specialitásokat: a környék dombjairól származó vörös- és fehérborokat, a sümegi méhészetekből származó mézet vagy az évszázados díszítőelemeket mutató, tipikus kerámiákat.

http://www.sumegvar.hu/

Minden jog fenntartva © Panoráma Apartman